Az utolsó Röyksopp album – novemberben

Azoknak akik rendszeresen nyomon követik ezt a blogot egészen biztos nem meglepetés, hogy ezeknek a soroknak az írója egészen oda van az északi elektronikus zenékért. Ezért külön örülök, hogy novemberben végre új Röyksopp albummal gazdagodunk. A 2010-es Senior óta persze nem maradtunk teljesen Röyksopp nélkül, hiszen csöpögtettek nekünk morzsákat – elég csak a Running to the Sea-ra gondolni vagy éppen a Robyn -nal közösen készített mini albumra a ‘Do it Again’-re gondolni. A norvég duó a novemberben megjelenő ‘The Inevitable End’ címet viselő új lemezről úgy nyilatkozott mint ami ‘elröpít a mély űrbe és sötét energiát tartalmaz’ [dark energy]. Robyn [aki természetesen ezen az albumon is közreműködött] pedig úgy fogalmaz, hogy ‘a lemez meglehetősen szomorú, de semmiképpen sem hűvös, inkább szív melengető.’

Ennél érdekesebb az a bejelentés az együttes részéről, hogy ez az utolsó komplett albumuk, nem készítenek több nagylemezt, bár zenéket továbbra is készítenek!

“Úgy érezzük, hogy a tradicionális album formátumnak vége van! Az eddigi lemezeinkkel elmondtuk amit el akartunk mondani, és azt csináltuk amit csinálni akartunk! Nem fogjuk abbahagyni a zenék készítését, de komplett albumként ez az utolsó tőlünk.”

A lemez hivatalos megjelenési dátuma november 10. Dupla lemez és 180g nyomás, valamint egy letöltő kódot is tartalmaz a ‘The Inevitable EP Prologue’-hoz ami további 5 számot tartalmaz.

SIDE A

1. Skulls
2. Monument
3. Sordid Affair
4. You Know I Have To Go
5. Rong
6. Save Me

SIDE B

1. I Had This Thing
2. Here She Comes Again
3. Running To The Sea
4. Compulsion
5. Coup De Grace
6. Thank You

Magyar árazást még nem találtam az angol ajánlott ár pedig 18 font.

Guano Apes reissue

A német alternatív rockbanda 1997-ben durrantotta az első pedárdát amikor a Proud Like a God bemutatkozó nagylemezük megjelent. Olyan sikerekkel a fedélzeten mint az Open your Eyes című szám, amivel 1 évvel korábban megnyerték a Viva féle Local Hero dalversenyt is, vagy éppen a Lords of The Boards ami a 98-as Snowboard világbajnokság hivatalos száma lett! A lemez Németországban és Svájcban platina státuszig jutott, de a többi országban is igen jól fogyott.

November 3.-án pedig egy Music On Vinyl újra-kiadás érkezik, limitált szériában. Az első 1000db zöldesfekete színezett lemezen lesz elérhető  21 EUR, itthon 6.700 Ft

Kedvicsináló:

Pink Floyd – The Endless River

A korábban bejelentett új Pink Floyd lemezzel kapcsolatban tegnap új, részletes információk láttak napvilágot. Ezen szaladunk most gyorsan végig.

A legfontosabb, hogy van hivatalos megjelenési dátum, mégpedig 2014 November 10, ami nagyjából világpremier, néhány országban pár napos csúszással. Háromféle változatban érkezik; sima CD kiadás, a minket érdeklő Vinyl, valamint egy Deluxe Box Set.

A Vinyl kiadás 180 grammos dupla lemezes változat lesz amelyet Doug Sax (The Mastering Lab) masterelt. Gatefold (kinyitható) borítóval, és nyomtatott belső tasakokkal, valamint kapunk egy 16 oldalas füzetet eddig nem látott fotókkal a 1993-as stúdió munkálatokról.

pink floyd2

A Deluxe Box set egy 24 oldalas könyvből (kemény borítós), CD-ből, DVD vagy Blu-Ray lemez, és 3x képeslapból áll. A DVD verzión sztereó 24bit/48khz valamint 5.1 Dolby Digital és DTS verzióban található az album, a Blu Ray változaton PCM sztereó 96/24 változat valamint 5.1 DTS Master Audio és PCM valamint csak itt megjelenő 6 videósáv és plusz 3 audió track lesz található.

Az album az alábbi 18 számot tartalmazza:

pink floydThings Left Unsaid
It’s What We Do
Ebb and Flow

Sum
Skins
Unsung
Anisina

The Lost Art of Conversation
On Noodle Street
Night Light
Allons-y (1)
Autumn ’68
Allons-y (2)
Talkin’ Hawkin’

Calling
Eyes to Pearls
Surfacing
Louder Than Words

Az Endless River felvételeinek kezdete még 1993-ra datálódik amikor a Division Bell felvételei közben David, Richard Wright és Nick Mason szabadon zenélgettek együtt. [A Wish You Were Here óta előszőr] 2013-ban aztán David és Nick meghallgatta ezeket a felvételeket és úgy döntöttek, hogy elérhetővé teszik a számokat a Pink Floyd repertoár részeként. Az elmúlt egy évet arra használták, hogy módosítsák, polírozzák és befejezzék ezeket a számokat, kihasználva a modern stúdió adta lehetőségeket.

Az Endless River egyfajta tisztelgés Richard Wright előtt (a Pink Floyd legendás szintetizátorosa 2008-ban hunyt el), akinek a különleges hangzású szintetizátor alapjai nagyban meghatározták az együttes egyedi hangzását. A lemezen többnyire tehát instrumentális számok kerültek, kivéve a ‘Louder Than Words’ (Polly Samson dalszövegével) számot.

Mivel a lemez a húzós ára (USA: 43USD, UK: 27£, DE: 39 EUR és itthon 9.690 HUF [facethemusic]) ellenére is biztosan keresett lesz, így ajánlatos az előrendelés!

U2 – Songs of Innocence

Az eredetileg kitűzött szeptemberi megjelenést némiképpen csúsztatva, októberben érkezik a U2 tizenharmadik studó albuma. A lemezt az Apple keynote-on mutatták be majd elérhetővé is tették ingyenesen minden iTunes regisztráltnak. (Gondolom az 500 millió tagból jó néhány milliónyian letöltötték) Az exkluzívitás október 13-ig szól, amikor is kijönnek a fizikai médiumok is, közöttük a kétlemezes vinyl kiadás, az Island Records gondozásában. ‘A Songs of Innocence‘ a ‘No Line on the Horizon” 2009-es megjelenése óta az első U2 studiólemez, ez azt is jelenti, hogy a leghosszabb szünet két lemez között a U2 karrierjében. Az elmúlt öt és fél évben rengeteg dalt vettek fel különböző producerekkel, de nem érezték az anyagot elég minőségileg egy album összerakásához. Most végre elkészült! 180g, 2x white vinyl, gatefold. Itthoni ára: 8900 HUF (facethemusic)

Music On Vinyl újdonságok

A MOV egyre nagyobb ütemben tolja ki a lemezeket, a mostani frissítésekben is van pár érdekes darab, ezeket húztam most be egy rövid áttekintésre;

Október 13-án jelenik meg az angol elektronikus scene meghatározó duojának a LAMB-nak az új nagylemeze amely a Backspace Unwind címet viseli. A lemez megjelenését európai turné is követi ha valaki élőben szeretné hallani az új anyagot. A lemez Andy Barlow és Lou Rhodes 6. nagylemeze ami ezúttal 10 új számot tartalmaz. (A lemezen összesen 11 szám található az ‘As Satelittes Go By’ piano verziójával együtt. 180g, Gatefold, az első sorozat átlátszó lemezen.

Elvileg már kapható Peter Tosh – Bush Doctor lemeze, amelyik az 1978-as eredeti újra maszterelt felvételeit tartalmazza. A Bush Doctor a harmadik nagylemeze a jamaikai reggea zenésznek. Az eredetileg a Temptations által előadott ‘Don’t Look Back’ szám, amelyet a lemezen Mich Jagerrel duettben adnak elő tette Tosh-t az egyik legismertebb reggea előadóvá. A Rolling Stones gitárosa Keith Richards is feltűnik a lemezen hiszen a ‘Bush Doctor’ és a ‘Stand Firm’ számokban is ő gitározik. 180g, remastered, itthoni ára 6700HUF (facethemusic)

Atyaúristen! Már megint egy soundtrack, kiáltotok fel sokan amikor ezeket a sorokat olvassátok hiszen az Earth to Eco című gyerek scifi (mivaaan?) film zenéjét is a MOV adja ki. A lemezen a filmben szereplő dalok mellett Joseph Trapenese filmzenéje is felhangzik sajnos csak egy szám erejéig. (Jobban örültem volna egy original score-nak). 180g, az első 1000db halványkék színben pompázik, Itthon 7000HUF

Jön egy Elvis reissue is, úgy látszik az Elvis rajongók soha nem tudják megunni és újra és újra megveszik amit kiadnak. Ezúttal egy négy lemezes változat érkezik a That’s the Way It is-ből, 13 korábban nem megjelent nótával, remaszterelt audóval 4x180g, 16 oldalas könyvecske – minden ami szem szájnak ingere.

Amikor 1992-ben megjelent, rögtön meg is vettem CD-n Yngwie Malmsteen – Fire and Ice lemezét. Ebben az időben ugyanis éppen a vinyl lecserélésén ügyködtem. Azóta nagyot fordult a világ; a CD lassan kiszorul az LP még mindig megy, és én sem vennék digitális hordozón zenét már [najó nagyon indokolt esetben]. A svéd gitáros, dalszerző hatodik nagylemez ettől függetlenül jól sikerült és nekem kölökként nagy élmény volt. Most Októberben egy méltó 2 lemezes kiadás lát napvilágot, amit ráadásul megturbóztak 4 bonusz számmal is;  “Leviathan”, “Forever Is A Long Time”,  “All I Want Is Everything” & “Broken Glass”, jah és természetesen világbé.. akarom mondani 180g.

Kasper Björke – After Forever

Szeptember 22.-én jelenik meg Kasper Bjørke új nagylemeze az After Forever. A címadás érdekessége, hogy John Copeland festő 2013-as festménye után kapta a címet, és a borítón is annak hatása köszön vissza.

A Dán DJ, zeneszerzőnek egyébként ez a negyedik nagylemeze szóló név alatt, korábban a Filur nevezetű duóban kamatoztatta tánczenei érzékét, valamint 2013-ban megjelent egy sorlemezen kívüli alkotás a Remix Crusades, amelyen korábbi dalok remixei hallhatok, mások által keverve.

Az új lemez hangzásvilága közelebb került a mainstreamhez, de azért magán hordoz még némi underground vonulatot, de sokkal kevesebbet mint mondjuk az előző ‘Fool’ album, így nem meglepő módon egészen húzós tánczenék is felkerültek a korongra – persze magán hordozva minden “északi” jegyet. Melankólikus, néhol szinti-pop és disco utánérzés keveredik a lemezen, de valahogy mégis sikerül egy egész koherens világot alkotni. Ha feltesszük a tűt a korongra akkor valószínűleg végig fent is marad. Bjørke szerint egyébként: “Az After Forever jó egy kis szomorkás, sötét táncolásra, vagy egy belső utazásra egy jó fejhallgatóval! Tényleg olyan tájakra kalandozom ahol még soha nem jártam ezelőtt. Kimozdulva a komfort zónámból egy sötétebb helyre!

A lemez már előrendelhető minden jelentősebb portálon, (a kiadó szokás szerint a hfn music), a facenél 7.590.-, ami egy ilyen korrekt trip esetén megengedhető ár. Az én tippem pedig a lemezről az Apart című szám:

About:Berlin – az elektronikus zene kedvelőinek

Az igényes elektronikus dance zene kedvelőinek gondolom nem kell bemutatnom az About:Berlin sorozatot ami jelenleg már a 7. résznél (About Berlin Vol 7) jár, és Október 10.-én érkezik a Vol 8! Aki szereti az elektronikus zenéket az mindenképpen tegyen egy próbát ezzel a sorozattal, a szerkesztők összeválogatják nekünk a negyed év legjobb dance chart zenéit (nem csak a mainstreamet). A kiadási formája 4×12″, általában 28 számot tartalmaz.

berlin2

A Vol 8 hivatalos tracklistje már elérhető és maga a lemez is előrendelhető (facethemusicnál 9.990 HUF áron):

TRACKLIST

    • A1:    Fade Out Lines – The Avener
    • A2:    Berlin – Klangkarussell
    • A3:    Shine (Kygo Remix) – Benjamin Francis Leftwich
    • A4:    Follow The Sun (Xoxo Aka Daniele Petronelli & Worp Mix) – Square, Time
    • B1:    Shine (Extended Mix) – Jaehn, Felix
    • B2:    Prayer In C (Robin Schulz Remix) – Lilly Wood & The Prick, Schulz, Robin
    • B3:    Rusty Heart (Original Dub Version) – Lexer
    • B4:    One Day – Knaak, Robin
    • B5:    Klanga – Gostan
    • C1:    Xylomania (Original Mix) – Klangtherapeuten
    • C2:    Rescue Me – Groove Armada
    • C3:    Time Again (Peer Kusiv Remix) – Blomqvist, Jan
    • D1:    West Coast (Alle Farben Remix) – Del Rey, Lana
    • D2:    Mein Anker (Filous Remix) – Leplay, Julian
    • D3:    When The Beat Drops Out (Lcaw Remix) – Roudette, Marlon
    • E1:    Silence (Radio Edit) – Craxxtraxx
    • E2:    Souls Together – Fabich, Weber, Ferdinand, Dinnerdate
    • E3:    Fly Away (About: Berlin Edit) – Naturtalente
    • F1:    Arythmika – Talul
    • F2:    Youuuuu (Talul Remix) – Daydreem N8Tion
    • F3:    When The Night Is Over (Claptone Remix) – The Magician
    • F4:    Rather Be (The Magician Remix) – Clean Bandit
    • G1:    Midnight (Henrik Schwarz Remix) – Coldplay
    • G2:    Jealous (I Ain’t With It) (Disciples Remix) – Chromeo
    • G3:    Equilibre – Rengère, François
    • H1:    I See You (Pretty Pink Remix) – Ranx, Jutty
    • H2:    Canto Del Pilón (Peer Kusiv Radio Edit) – Milk & Sugar
    • H3:    Latina (Klangtherapeuten Remix) – Toby Montana
    • H4:    Moabit (Original Mix) – Günther, Florian

 

Game of Thrones Season 4

A Music on Vinyl kiadja az általam már nagyon várt Game of Thrones Soundtrack-ot! Hivatalosan Season 4 a vinyl alcíme, így az itt hallott melódiák csendülnek fel a lemezen, de természetesen a maint theme és minden jól ismert szám megtalálható lesz a dupla lemezen! Számozott kiadás 2000 példányban, 2x180g és Virgin Audiophile kiadásban érkezik!
Megjelenik: Szeptember 1
A Facethemusicnál már előrendelhető, de remélem a többiek is felveszik a kínálatukba!

Tokyo, BEAM és jó lemezek – ha arra jársz ugorj be!

Az elmúlt időszakban volt szerencsém/lehetőségem több országban múlatni az időt, és amikor ebből az időből kicsit több állt rendelkezésemre akkor felderítettem a terepet vinyl szempontból (Ezért is maradtak el az elmúlt hónapban a frissítések, bár net majdnem mindenhol a rendelkezésemre állt csak az erőm volt kevés az éjszakai gépelésekhez :D). Most egy cikk formájában kívánom ezt pótolni. Amilyen hülye vagyok még a telefonommal sem fényképeztem mindenhol (talán túláradó örömömben a lemezek látványától), így nézzétek el ezt nekem.

És akkor kezdjük a legmesszebbi esettel; ha valaki esetleg Tokyoban járna akkor a Shibuya környékén [Shibuya Crossingtól északra indulva a második nagyobb utcán kell becaflatni balra] található a BEAM nevű áruház, és ha jól értelmeztem akkor ezen belül a Recofan nevű bolt. [Ha valaki bírja a japánt akkor itt nézelődhet: http://www.recofan.co.jp] A bejárata jobbról található ahol egy kis kék tábla mutatja, hogy a negyedik emeleten található a recofan!

 Maga az áruház az a mennyország. Vége láthatatlan sorokban vinyl vinyl és vinyl 🙂 [Persze van itt CD,DVD, VHS és minden más is] Ráadásul miért is szeretjük a japán használt vinyleket? Mert fogalmam sincs, hogy csinálják de a legtöbbjük újszerű, és még amit ők leharcoltabb példányoknak neveznek (és ezért mostoha elhelyezést kapnak) [bejárattal szemben 100-500 Yen áron], azok is szerintem simán ütik a VG++ szintet! A másik, hogy itt nyilván sorjáznak a japán nyomású lemezek amik nagyon jó minőségűek és a hangzásviláguk is kitűnő, az már csak hab a tortán, hogy európai szemmel (és gyűjtői szemmel nézve) érdekes-értékes úgynevezett OBI csík található rajtuk, ami gyakorlatilag a lemezről tartalmaz információkat japán nyelven (a japánok nemigen tudnak angolul még most sem – többnyire hajlongásból, mutogatásból és kulcsszavak ismétléséből áll a kommunikáció :D). A lemezek ára elég nagy szórást mutat (nyilván beszerezhetőség függvényében – ami viszont teljesen más is lehet mint európában), de általánosságban elmondható, hogy NM (Near Mint) lemezekért 800 – 4000Yen körüli összeget kell leszurkolni az előbbiért a nagyon egyszerű Madonna sorlemezt lehet megkapni (igen ilyet is vettem :D) viszont a másik tartományban már ritkább klasszikusok is fellelhetők. A lemezek nagyon nagy százaléka az 1500-2500 szűkített tartományban mozog, ennyiért mennek a Vangelis, Tangerine Dream, Iron Maiden, Def Leppard, stb lemezek. Ezek természetesen OBI-val külső tasakkal együtt értendőek. Amiket vettem lemezeket azok nagy részére itthon simán rámondanák, hogy új, a képek nem tudom mennyire adják vissza. [Telefonnal fotózva] – a második részben Zürichbe látogatunk el – még ha nem is mérhető a recofanhoz, arra járóknak érdemes lehet 1-1 boltba beugrani.

Új M83 lemez – You & The Night Soundtrack

Április elsejétől (nem tréfakánt) elérhető a francia együttes legutóbbi studió lemeze, ami az Oblivion OST után ismét egy fantasztikusan sikerült soundtrack. A You & The Night a már az Oblivion által kitaposott ösvényt követi a fantasztikus chill-outos, elektronikus hangzás (rengeteg sting – vagy szőnyeg kinek hogy tetszik) keverését “hagyományos” hangszerrel (ez esetben is leginkább hegedűről és zongoráról van szó). A lemez szerintem ismét teli találat; egy fantasztikus érzelem-bomba ami teljesen elvarázsol és egy másik világba repít. A film egyébként Eric Cantona főszereplésével készült igazi francia művészi “orgazmusfilm”. Nem vettem még a bátorságot a megnézésére, de a zene után azt gondolom, hogy megérdemel egy esélyt.

A vinyl beszerezhető itthon is 5800 Ft körüli áron ami nagyon baráti.

A főcímdal:

És akit a film érdekel annak a trailer: