David Gilmour – Live at Pompeii

45 évvel azután, hogy a Pink Floyd felvette a Római Amfiteátrumban a legendás “Live at Pompeii”-t, David Gilmour 2016-ban visszatért a helyszínre és két fantasztikus show keretében varázsolta el a nézőket. A vizuális (BD, DVD) változatok mellett a koncert természetesen vinyl lemezen is kiadásra kerül, méghozzá 4 lemezen. 21 szám, 148 perc játékidő és egy 24 oldalas fényképalbum teszi különlegessé a kiadást!

Megjelenik 2017 Szeptember 29.-én, a lemez a bakelittárban már előrendelhető

21.990 HUF forintos áron: ITT

Színes vs fekete vs picture disc

Örök vitatéma és dilemma, hogy van-e jelentősége a vinyl lemezek színének vagy pusztán marketing eszköz és nem befolyásolja a hangot. Egyáltalán miért lett az átlag lemez fekete színű? A témát most körüljárjuk, közvetlenül a gyártóktól szerzett információk alapján.

Clear Vinyl – A lemezek PVC-ből készülnek, alapállapotban tehát “színtelenek”, vagyis így készül a clear vinyl. A clear vinyl nem tartalmaz adalék anyagokat így puhább mint az adalékolt változatok, és hajlamos a zajosodásra is, valamint a lágyabb barázdák miatt a tű barázdakövetése is nehezebb. Természetesen ez mai modern lemezjátszók, hangszedők miatt nem problémás – csak a zajosodás okozta problémával kell számolnunk.

A színes (Coloured) lemezek a következő lépcsőfok, ebben az esetben a natúr PVC-hez színkomponens (adalék) kerül hozzáadásra. A gyártók ezt különbözően érik el, a Record Industry közvetlen színt rendel attól a PVC beszállítótól ahonnan a fekete PVC is érkezik. Ton Vermeulen (recordindustry) szerint a minőséget így lehet a legjobban biztosítani, de ő is kiemeli, hogy a színes lemeznek vannak “veszélyei”, mivel a pigmentek összetétele minden esetben változó így nem biztosított a konstans minőség. (A fehér lemez például titánium-dioxid hozzáadásával készül) Természetesen nagyon odafigyelnek erre is, így általánosságban elmondható, hogy egy jó színes lemez hasonló mint egy fekete lemez. Azt azért Ton is megjegyzi – ha biztosra akarunk menni akkor válasszuk a fekete változatot, főleg klasszikus zenék esetén. Más megoldás is létezik a színek elérése, van ahol szűz PVC-t használnak és extrudálás közben keverik hozzá azt a szín adalékanyagot amit a megrendelő szeretne.

Picture Disc azaz a kép lemezek. Egyöntetű álláspont szerint hangminőség alapján a leggyengébb választás valamint a tartóssága is elmarad a többi lemezétől. (Pontos adatot semelyik cég nem közölt hogy arányaiban ez mennyi lejátszást jelent). Mindenki a megnövekedett alapzajt, statikusságot és az akusztikai tulajdonságok romlását emelte ki. A Picutre disc egyébként két egyoldalas lemez “összepréselésével készül”, a két réteg közé kerül egy fólia ami magát a képet tartalmazza.

Fekete lemez – Szintén egyöntetű a gyártó cégek véleménye – ha biztosra szeretnél menni a hangminőséget illetően akkor a fekete színű lemezt kell választani. Ahogy Olga Nováková a Gzmedia-tól fogalmazott egyszerűen; “Black has the best sound quality”, azaz a legjobb hangminősége a fekete lemeznek van. A fekete lemezek egyébként “black carbon” adalékkal készülnek ami a színen kívül a tartósságra, kopásállóságra és statikusság ellen is nagyon jó hatással van. Az adaléknak köszönhetően a lemez természetes alapzaja is kisebb mint bármelyik másik összetétel esetén.

A fehér és a színes lemezek ennek ellenére az esetek túlnyomó részében tökéletesen megfelelnek általános használatra és a legtöbb otthoni rendszeren nem is hallható hangminőségbeli csökkenés a fekete lemezzel szemben. A clear vinyl és a PD esetén már más a helyzet ezek problémásabbak. Abban azonban mindenki egyetértett – ha biztosra akarsz menni akkor válaszd a fekete változatot.

Köszönet a cikk elkészültéért; Olga Nováková (Gzmedia), Ton Vermuelen (recordindusrty) és a pallas groupnak.

Alphaville – Strange Attractor

7 év szünet után új Alphaville nagylemez érkezik Március végén Strange Attractor címmel. Martin Lister 2014-be bekövetkezett halála után újabb tagcserére kényszerült a rengeteg felállást megélt együttest, ezúttal Carsten Brocker csatlakozott billentyűsként. Ráadásul 2016-ban Maja Kim is kilépett más kihívásokat keresve, őt Alexandra Merl váltotta a basszusoknál. Az alapító tagokból mára csak Marian Gold maradt így óhatatlanul változik folyamatosan az Alphaville sound (sajnos nem mindig jó irányba). Az új videó alapján ismét módosult kicsit a hangzás – bár megőrzött valamit a régi jól bevált irányból is. A lemez meg március után elválik meddig viszi.

Néhány megjelenés márciusra.

Az áprilisra tervezett Deep Purple album megjelenését egy EP-vel teszik kívánatossá ami a nagylemez coverjét “elődölte” és 5 számot nyomtak rá. All I Got is You címen jelent meg a napokban.

Március 17:

Lemmy – Born To Lose Live to Win címmel érkezik a legendás Motörhead forntember Lemmy Kilmister válogatás lemeze ami stúdió felvételeket és koncertfelvételeket egyaránt tartalmaz.

Sharknado III OST – Most erre mit lehet mondani? Őszintén fogalmam sincs milyen soundtrackot kapott ez a filmnek nehezen nevezhető szörnyedvény, de vinyl kiadás mindenesetre lesz belőle. Nem is olcsón.

Obituary – Obituary – A death metal banda 10. nagylemeze március 17-én jelenik meg a Relapse Records gondozásában. 33 perc, mindenféle színű (ocsmányzöld) vinyl.

Depeche Mode – Spirit – Szintén erre a napra van datálva a Depeche Mode 14. nagylemeze, (a második a Columbia Recordsos átszerződés óta). Május 5.-én startoló Global Spirit Tour-ral meg is támogatják a lemezt. A Where’s the Revolution kislemez már februárban bemutatkozott, így egy kis képet kaphattunk a lemez hangzásáról is. (No nem mintha nem lettünk volna eddig is képben vele).

Március 24

Sun Ra – The Magic City – Mivel a jazz és komolyzene rajongók jobban követik a vinyl kiadásokat és represseket mint a mainstream zenéket hallgatók így én az első feléről szoktam többnyire beszámolni, de hogy ne érje szó a ház elejét tessék – egy jazz repress azoknak akik szeretik az új (többnyire) zajtalan vinyleket. Az eredeti változat 1966-ban jelent meg MONO változatban, majd ezt követte a 73-as sztereo kiadás. Ezúttal egy DMM mastered kiadás jelenik meg.

The Magnificent Seven OST – Az 1960-as klasszikus filmzenéje 2 lemezen DMM nyomásban, 180g

Steve Hackett – The Night Siren – Steve Hackett (ex-genesis) gitáros bácsi 25. (azaz huszonötödik :o) nagylemeze, amely március 24-én jelenik meg az Inside Out Music kiadásában. A rengeteg közreműködő bevonásával készült album egy részét Magyarországon rögzítették.

Guns N Roses – Live in South America 91-93 Picture Disk – Hát én sok helyen már azt látom, hogy megjelent és lehet kapni február óta, de a hivatalos megjelenési listában március 24 az adott dátum erre is, szóval szépen ide biggyesztem. Népszerű Guns dalok szerepelnek a lemezen amelyeket 91-93 közötti Use your Illusion turnén készítettek.

 

 

Battle Beast – Bringer of Pain

Azt mindig is tudtuk, hogy az északi népek nagyon jók rock zenében – felsorolni sem tudom hány lemezem van már finn, norvég bandáktól. A Battle Beast is a finn hagyományokat követi amolyan retro beütéssel, de ez náluk valamiféle hagyomány lehet – mint a szauna.

A Február 17-én megjelent Bringer of Pain az együttes negyedik lemeze, amiben egy kicsit ugyan lelassultak – bár egy többnyire gyors számokat tartalmazó lemeznél fura ezt kimondani – mégis sokkal érettebb munkának tűnik. A dallamvilág kifinomultabb és úgy lett a lemez modernebb hangzású, hogy megmaradt benne a 80-as évek rockzenéjének minden bája. Nyilván lesz aki pont úgy vélekedik majd, hogy az előző lemez sokkal őszintébb, sokkal inkább örömzene. Igen a Battle Beast is kezd felnőni – a végeredményt meg mindenki eldönti maga. Részemről kötelező vétel!

A 2013-as Battle Beast albumról a Kingdom című szám:

Az új albumról a Familiar Hell:

És a King for a Day:

 

Nyomás utána – Part II

A part I-ben gyorsan körbeszaladtuk a keleti-blokk által gyártott lemezeket, most átugrunk a vasfüggöny túloldalára és ugyanilyen gyors járatban átszaladunk a nyugati nyomásokon. Biztos lesznek akik nem értenek velem egyet, de a hi-fi már csak ilyen. 1-2 ország persze itt is ki fog maradni, vagy érdekesség hiánya miatt, vagy csak mert szimplán olyan minimális mennyiségben találkoztam vele, hogy nem merek állást foglalni. Ilyen pl Olaszország ahonnan túlnyomóan csak italo maxi lemezeim vannak és nem nagyon van mivel összehasonlítani. Ezúttal haladjunk minőségileg “csökkenő” sorrendben. Fontos megjegyezni, hogy itt már a legtöbbször nincsenek olyan különbségek mint a keleti vs nyugati lemezek esetében, egy-egy angol-német német-USA párharcot csak jó szettel és kellő odafigyeléssel lehet értékelni.

DEFLEPPARDPyromaniajapanCDinMiniLPsleeveOBI

Japán: Számomra ez a non plus ultra, az etalon. A japán lemezek egyszerűen gyönyörűek és gyakorlatilag hibátlanok. A borítok csodaszép fényes, élnék színekkel vannak megáldva, a lemezek már ránézésre is magas szintet képviselnek. Azt hiszem talán japán az egyetlen nyomás ahol még nem találkoztam off centeres (amikor a lemezközép nem 100% középen van) lemezzel. Külön érdemes a JVC Super Vinylt megemlíteni vagy a Toshiba kiadásokat. A japán lemezek különlegessége továbbá az úgynevezett OBI csík ami egy kis japán nyelvű tájékoztató magáról a lemezről. Az eredeti borítót ugyanis a japánok általában átvették de a latin betűket nem mindenki tudja olvasni így az OBI-n kandzsival is feltüntették az információkat. Ha japán lemezt látok jó áron akkor mindig beszerzem, azt szoktam mondani, hogy majd a másik nyomás felkerül a piacra akkor 🙂

Hollandia: A holland lemezek jók, sőt az esetek nagyon nagy százalékában nagyon jók. Dinamikus tiszta hangzás, kellő mélyek és megfelelő magasak jellemzik. Holland lemezből nem szabad otthagyni a kedvenceinket, nem fogunk benne csalódni.

Németország: A németek precíz népség, és ez a lemezeikre is igaz. Kiváló lemezeket nyomtak, csak ritkán csúszott be 1-2 rosszabbul sikerült nyomás, ez valószínűleg már a cégek minőségi különbségéből eredhet, de régi lemezeknél nagyon ritkán lehet tudni, hogy melyik présüzemben készült. A gyűjteményem 90%-a nekem német lemez, mert az ország közelségét nézve ezek amolyan bestbuy kategóriák. Szinte minden beszerezhető és ár/teljesítményben is a legjobbak között vannak. Érdemes tehát a német lemezeket nézegetni.

usa

USA, Kanada: Az USA lemezek elég furcsa jószágok, én azt vettem észre, hogy folyamatos degradációban vannak ami a hangminőséget illeti. Ahogy haladunk előre az évszámokban úgy tűnik el az USA lemezek hangzásbeli előnye. A 60-as 70-es évekből még feltétlenül érdemes USA lemezekben gondolkodni a 80-as és későbbi évekből már nem vagyok ebben ennyire biztos. Természetesen a mai napig maradtak kíváló lemeznyomók USA-ban, de ezekről majd a Part III-ban. Kanada amolyan sötét ló, mert hallottam onnan már egészen kíváló lemezeket, és sajnos gyengébbeket is – sajnos a mintám azonban túl kicsi ahhoz, hogy egyik vagy másik felé billentsem a mérleg nyelvét. Így egyelőre marad a sötét ló.

Anglia: Nagyon sokan szeretik az angol nyomásokat, én sajnos hektikusnak találom. Míg a németeknél nagyon ritkán csúszik be 1-1 rosszabbul sikerültebb darab, addig az angoloknál ez szinte rendszeres, főleg az EMI, CBS kiadások esetén. Az angol használt lemez piac hatalmas, de sajnos nem olyan precízke mint a németek – hozzájuk képest az angolok már – már trehány népség így nagyon meg kell néznünk mit kínálnak, mert az angol eladók a popcorn morzsás lemezt is képesek hibátlanként hírdetni.

Franciaország, Olaszország: Szintén két olyan ország amiből túl kevés mintával rendelkezem ahhoz, hogy biztonságosan nyilatkozni merjek a nyomásokról. Persze Jean-Michel Jarre összes korai francia nyomásban van meg és azok ütnek is rendesen. Valamint van pl francia nyomású Kraftwerkem (ami pl egy olyan zene, hogy elrontani sem nagyon lehet a legrosszabb nyomás is kifejezetten jól szól), ami szintén nagyon jó, de ebben az esetben az  USA jobb például.

Görögország, Spanyolország: Szintén túl kicsi a minta, de amit eddig tapasztaltam az a mediterrán életstílus leképzése – hanyag munkák. Spanyolország annyiból érdekes, hogy ott még a kilencvenes évek közepén is nyomták a lemezeket így van jó pár anyag ami csak abban szerezhető be (hála a represseknek már nem sokáig). Egyiket sem kell erőltetni, hacsak nem a gyűjtés miatt keresünk valamit pont ilyen nyomásban.

Természetesen még számtalan ország van, de vagy minőségük miatt, vagy mert igen ritkák így nincs igazából értelme beszélni róluk. Kimaradt tehát ez-az de nagyjából átfutottuk így a nyugati lemeznyomást is.

A part III-ban megvizsgáljuk majd, hogy mi a helyzet mostanában, megbeszélünk pár olyan fogalmat mint, hogy mi a repress, reissue, test pressing, etched, single sided és még sok hasonló nyalánkságot 🙂

Nyomás utána Part I

Mint bizonyára mindenki tudja; a lemezek különböző országokban, különböző cégeknél készülnek. Ezt hívjuk “szaknyelven” a lemez nyomásának. Tehát ha valaki azt kérdezi az eladó lemezedről, hogy az milyen nyomás, akkor nem légnyomás után érdeklődik, pusztán csak azt szeretné tudni, hogy melyik országban készült az adott lemez. Ez ugyanis a lemez hangzását, minőségét nagyban befolyásoló tényező. Bár országon belül is vannak eltérések, általában mégis csak országra bontják a nyomás “milyenségét”, mert az adott országban készült lemezek akár több cégen belül is hasonlók lehetnek – kivétel persze mindig akad de a rutinos róka ezekkel már tisztában van. A világ a kilencvenes évek – és a CD térhódítása – óta eléggé átrajzolódott ebből a szempontól is, aminek gazdasági okai vannak.

A mai piacot is kivesézzük majd, de most kezdjük a múlttal (80-as évek végéig vagyis a rendszerváltások +-2-3 év). Fontos megemlíteni, hogy a rossz hangzás általában nem azt jelenti, hogy hallgathatatlan. Ilyenkor adódnak azok a félre értések amikor ismerős mondja, hogy hát neki az jugóban van meg és jól szól semmi baja. Aztán feltesszük utána az USA nyomást és akkor érti meg, hogy jaaaa itt tényleg elég nagy különbségek vannak hangzásban. Tehát a kiadásokat mindig egymáshoz viszonyítjuk – önmagában nem ad nekünk elég információt.

Kezdjük valahol az aljával, ezek pedig sajnos – nem sajnos a kelet európai blokkban készült nyomások. Hiába no, itt sem volt versenyhelyzet – ahol meg nincs ott meg tudjuk milyen a munka. (azon kívül, hogy büdös)

emil-dimitrov-balkanton

Bulgária, Románia – ezek a legalja. Többnyire mondjuk népzenéket és helyi zenéket adtak ki, ebből a szempontból talán érdekes lehet, de kedvenc együttesünket ne ilyen nyomásban keressük. (Maximum gyűjtési célzattal).

India – Az Indiai lemezek nagy része vastag, törékeny, merev anyagból készült és az időt is rosszul viselik. Vannak jobban és rosszabbul sikerült változatok, de összességében beszerzésre nem ajánlott. Valamikor a nyolcvanas évek közepe táján beszereztek angol nyomóformákat, innentől javult a hangzás valamit, de ha lehet ne indiai lemezt válasszunk. (Nyugaton – főleg USA-ban vannak gyűjtők akik keresik az indiai lemezeket érdekességük folytán – tehát üzletelni éppenséggel lehet vele ha a nagy együttesekről beszélünk).

Jugoszlávia – Magyarországon a magyar nyomások mellett talán a jugoszláv nyomások voltak a legnépszerűbbek, hiszen sokkal több mindent adtak ki mint amit a magyar pártfunkcionáriusok engedélyeztek, azaz esélyes volt, hogy egy keresett nyugati előadó lemezéből jugóhoz jutunk hozzá legkönnyebben. Meglepően sok kiadó is volt az akkori Jugoszláviában (Jugoton, RTB, Suzy, Beograd Disk, stb). A Jugoszláv nyomások legnagyobb baja az, hogy hektikusak – képtelenek voltak fenntartani bármiféle standardot, így találkozhatunk egészen tisztességes nyomással és borzasztó rosszal is. Háttér információk szerint használt nyugat-európai nyomóformákat vettek meg és attól függött a minőség, hogy előtte azt a nyomóformát nyugaton már mennyire használták el. A borítók is ilyenek – a legtöbb jugó lemez borítója tompa, élettelen és színtelen, sokszor a méretek sem stimmelnek, szövegek, képrészletek maradtak le. Hangra eddig bármilyen jugó lemezt hasonlítottam a megfelelő nyugatihoz eddig mindig alulmaradt, szóval akkor szerezzünk be jugó változatot ha nagyon nincs más, nagyon nincs pénzünk a jobbra vagy csak gyűjteményi célzattal kell.

L-121761-1296408754.jpeg

Magyarország – A magyar nyomások az országban könnyen és olcsón hozzáférhetőek voltak, köszönhetően az állami hanglemezboltoknak. Sokan egészen nagy tiszteletben tartják őket – én nem tartozok ebbe a táborba. A legtöbb magyar nyomás sáv határoltan, szűkösen szól, sok lemeznél olyan mintha a magas hangok tetejét egyenesen levágták volna. Állítólag saját kiadású klasszikus zenei vonalunk világ színvonalú, de mivel nem hallgatok klasszikus zenét így ezt nem tudom megerősíteni. A jugóval szemben mindenképpen van annyi előnye, hogy új nyomóformákat használtak, és a lemezek licensz alapján kerültek nyomásba, ami azt jelenti, hogy jó(bb) minőségű borító és egy standard állandó minőség is biztosított volt. Borzasztóan rosszul szóló magyar nyomás még nem hallottam, de az is igaz, hogy az évek alatt szinte az összes magyar nyomású lemezem “lecserélődött” valamilyen nyugatira. Az MMC kiadású lemezek minden szempontból jobbak mint a többi.

supraphon

Csehország (Opus, Supraphone) – Ebből valahogy nekem kevés jutott és amit hallottam az sem volt jó – így soha többet nem is forszíroztam cseh lemezek beszerzését.

NDK (Amiga) – Amiga nyomású lemezeim mind korrektül szólnak. Semmi plusz, semmi extra, de Amigából sem hallottam még vállalhatatlanul rosszat. (A német akkor is német ha keleti). Talán a keleti blokkból a legvállalhatóbb lemezek.

320_label

Oroszország (Melodiya): Nos az oroszok azok oroszok – ők egyszerre tudnak mindent és semmit. A lemezeik is ilyenek – az egészen kiválóan összerakott (lopott) anyagtól kezdve a teljesen szedett-vedett hulladékig (szó szerint), minden megtalálható. Meglepően sok nyomóüzemmel rendelkeztek, de mindegyik (szinte) Melodiya néven nyomott. A nyomóüzemek minőségbeli különbségéről nincs információm, (talán nem is volt). Aprelevsky plant (Moszkva), Leningradsky plant (Leningrád), Riga plant (Riga) Tashkent plant (Tashkent, Üzbegisztán), Tbilisi plant (Tbilisi, Grúzia) amiket a neten össze lehet vadászni. Érdekességnek persze mindenképpen az, és bár Oroszország elvtársi alapon közelebb volt hozzánk, km-ben viszont még mindig rohadt messze volt Moszkva, így mégsem öntöttek el minket az orosz lemezek (najó klasszikusban és népzenében talán igen). Sokkal könnyebb egy normális német lemezt szerezni mint egy oroszt.

Ezzel vége a Part I-nek, a következő részben a régebbi nyugati nyomásokról ejtünk pár szót.

Jean-Michel Jarre – Oxygene 3 és a Pakk

December 2.-án – pontosan 40 évvel az első, és korszakalkotó Oxygene megjelenése után – végre megjelent a harmadik tétel, az eldurvult megnevezések mesterétől, Oxygene 3 néven. A melódiák természetesen ott folytatódnak ahol a második felépítményben végük szakadt, azaz Oxygene Part 14-20-ig.

img_0240

Hogy az örömünk ne legyen felhőtlen, az eddig vinylen még nem kapható 2. rész ezúttal is csak az Oxygene Trilogy Pack elnevezésű össznépi örömben lesz beszerezhető. (Tudja a Sony, hogy mitől döglik a légy – meg, hogy kell útálókat szerezni). Amíg az Oxygene 1 és 3 vinylen is teljesen kellemes, sőt már-már baráti áron beszerezhető addig a 3-ért együtt már bőven 30e forint felett kell leszurkolnunk. (Amit úgy is nézhetünk, hogy a kiadó úgy volt vele, hogy akinek kell a második az fizessen soooookkal többet mint külön az 1-3. – perverzek!)

digipack-solo

Node, hogy ne (csak) rinyáljak; a publicitást ezúttal a Part 17 kapta meg mint fő tétel. (és nem főtt étel…)

Bár, hogy őszinte legyek, nekem egy lelkes rajongó által készített cover változat jobban tetszik, pont ott tesz kicsit többet hozzá ahol az eredetit laposnak érzem (ritmus szekció).