Itt a karácsonyi szezon

USA-ban a fekete péntekkel végképp kezdetét vette a 2012-es ünnepi szezon. (Ugyebár USA-ban ilyenkor a legtöbb helyen már áll a karácsonyfa!) Ez a mi kedvenc formátumunknál is megtette a hatását, hiszen számtalan akció és limitált példány látott napvilágot a tengerentúlon. Szerencsés aki ilyenkor kint lehet (vagy kint él), hiszen az akciók legnagyobb része a normál USA órabért célozta (20USD alatt). El bírnám viselni itthon is a 600-700Ft-os lemezárakat…. (vagy a 4-5000 Ft-os órabért :D) Node minket most inkább az érdekel, hogy mit tartogatnak nekünk a karácsonyi szezonra, lássunk hát pár finomságot:

Eddig valahogy kimaradt – ha feleségem tudná, hogy kihagytam az egyik kedvenc bandáját biztos hisztizne – a Linkin Park – Lving Things nagylemeze ami November 19.-én jelent meg. Az amerikai rock együttes ötödik nagylemeze japánban már nyár elején megjelent majd pár hét késéssel az európai vásárlók is kézhez vehették, most pedig itt a lehetőség a vinyl beszerzésére. Igazi rajongó csak fekete korongot gyűjt, tessék tehát összeszedni a rávalót! A kritikák elég vegyesek az albumról én meg még nem hallottam de sort kerítek rá hamarosan és talán értékelem is. Minden esetre a közönség viszonylag jól fogadta az albumot USA-ban a nyitó héten 223.000db-al nyitott ami elég tekintélyes szám, bár a következő hetekben erősen visszaesett, de összességében így is 600.000 db-os eladásnál járnak ami nagyon nem rossz szám a mai világban, persze a Hybrid Theory 10 millió fölötti eladásától nagyon messze van. A mostani vinyl megjelenés még valószínűleg rátesz még 10-20 ezres nagyságrendbe a kontóhoz. Hosszútávon majd látjuk mennyire futja ki magát. Itthon 6800 Ft-os áron kapható.

November 27 a napja Brian Eno régen várt új szólóalbumának a Lux megjelenésének. A lemezen “mindössze” 4 szám található és mivel dupla albumról van szó, ezért minden oldalon 1-1 szám kapott helyett. A számok címe pedig a meglepő Lux1-4 címet viseli. Nagyjából 76 perc tömény Brian Eno zene a lassú folyású meditációs fajtából. 7.400 Ft az itthoni ára.

November végén (azaz tegnap előtt :D), egy jó kis Grateful Dead kiadvánnyal lehetünk gazdagabbak a Friday Music kiadó jóvoltából. A Spring 1990: So Glad you made it egy 4 lemezes 180g, Limited Edition vinyl kiadvány az ikonikus banda Spring 1990 turnéjáról. A lemezek a legjobb pillanatokat rögzítik 6 különböző helyszínről. A dobozban megtalálható még Wes Lang művészi képe is, keretezésre várva :). Itthon 20.000.-ért rendelhető.

December 4-re dátumozva lesz elérhető Taylor Swift negyedik nagylemeze ami RED címmel látott napvilágot CD-n már októberben. Kissé lemaradva tehát de érkezik a vinyl változat dupla lemezes kiadásban, itthon 5.290 Ft-os árcímkével ami szerintem nem rossz. Az albumról a We Are Never Ever Getting Back Together című szám Swift kisasszony első No1. pozícióját jelentette a US Billboard listán.

Szintén ezen a napon jelenik meg egy érdekesség (számomra mindenképpen), mégpedig a Rage Against The Machine címzés nélkül (ugyanazzal a címmel ellátott) debut albuma. Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy rögtön három kiadó is kiadja az albumot – arra vonatkozólag nem találtam információt, hogy érdemi különbség lesz-e közöttük. A sort az Epic kiadás nyitja / nyitotta még November 27.-én, azután december 4.-én jön Music on Vinyl és Sony Legacy kiadásban is. Az árak is ebben a sorrendben emelkednek. Ránézésre mindegyik ugyanaz az egylemezes kiadás, megpróbálok róla valami infot szerezni még. Itthon sorban 5.790 Ft, 6.590 Ft és 7.690 Ft az árazás. Érdekesség, hogy a Guitar World magazin 2011-ben készített egy listát amin a tíz legjobb gitár album közül az ötödik helyen szerepel ez az album.

Kis különlegesség a The Monkees – Selections from the Headquarters Sessions limitált kiadású lemeze ami 2.500 példányban és vörös színben jelenik meg a Rhino Records gondozásában. A lemez korábban vinyl-en még meg nem jelent mono és demo (vagy alternatív változat) számokat tartogat, szám szerint nyolcat. Itthon rendelésre nagyon jónak mondható 5.000 Ft-os áron beszerezhető. Limitált példányhoz képest ez szerintem nagyon baráti.

A Friday Music jelenteti meg a Moody Blues – Days of Future Passed Limited Edition LP-jét. Természetesen 180g audiophile ahogy azt már megszokhattuk. Az eredeti concept ( van erre magyar szó?) album újrakeverése az eredeti Dream Records szalagokról törént, felelőse a házon belüli Joe Reagoso – tehát rosszul biztosan nem fog szólni. (Bár hallottam már panaszkodni embert a mester általi túlságos EQ tweakre – azonban ez legyen a legnagyobb bajunk!) Itthon akciósan 7.800 Ft

50 évvel ezelőtt Elvis Presley felvette azt a lemezt ami azóta nemzedékek legkedvesebb karácsonyi lemeze az Elvis’ Christmas Album -ot. Az 1957-ben megjelent album egy hónapig tanyázott a listák élén és Elvis egyik legnagyobb sikere lett több mint 13 millió eladott példánnyal. A Friday Music kiadó jóvoltából most az 55. jubileum alkalmából vehetjük kézhez a Limilált példányt a már szokásos 180g audiophile gatefold (kihajtható) formában. Jelenleg akciósan kapható 7800 Ft-os áron.