Battle Beast – Bringer of Pain

Azt mindig is tudtuk, hogy az északi népek nagyon jók rock zenében – felsorolni sem tudom hány lemezem van már finn, norvég bandáktól. A Battle Beast is a finn hagyományokat követi amolyan retro beütéssel, de ez náluk valamiféle hagyomány lehet – mint a szauna.

A Február 17-én megjelent Bringer of Pain az együttes negyedik lemeze, amiben egy kicsit ugyan lelassultak – bár egy többnyire gyors számokat tartalmazó lemeznél fura ezt kimondani – mégis sokkal érettebb munkának tűnik. A dallamvilág kifinomultabb és úgy lett a lemez modernebb hangzású, hogy megmaradt benne a 80-as évek rockzenéjének minden bája. Nyilván lesz aki pont úgy vélekedik majd, hogy az előző lemez sokkal őszintébb, sokkal inkább örömzene. Igen a Battle Beast is kezd felnőni – a végeredményt meg mindenki eldönti maga. Részemről kötelező vétel!

A 2013-as Battle Beast albumról a Kingdom című szám:

Az új albumról a Familiar Hell:

És a King for a Day:

 

Jean-Michel Jarre – Oxygene 3 és a Pakk

December 2.-án – pontosan 40 évvel az első, és korszakalkotó Oxygene megjelenése után – végre megjelent a harmadik tétel, az eldurvult megnevezések mesterétől, Oxygene 3 néven. A melódiák természetesen ott folytatódnak ahol a második felépítményben végük szakadt, azaz Oxygene Part 14-20-ig.

img_0240

Hogy az örömünk ne legyen felhőtlen, az eddig vinylen még nem kapható 2. rész ezúttal is csak az Oxygene Trilogy Pack elnevezésű össznépi örömben lesz beszerezhető. (Tudja a Sony, hogy mitől döglik a légy – meg, hogy kell útálókat szerezni). Amíg az Oxygene 1 és 3 vinylen is teljesen kellemes, sőt már-már baráti áron beszerezhető addig a 3-ért együtt már bőven 30e forint felett kell leszurkolnunk. (Amit úgy is nézhetünk, hogy a kiadó úgy volt vele, hogy akinek kell a második az fizessen soooookkal többet mint külön az 1-3. – perverzek!)

digipack-solo

Node, hogy ne (csak) rinyáljak; a publicitást ezúttal a Part 17 kapta meg mint fő tétel. (és nem főtt étel…)

Bár, hogy őszinte legyek, nekem egy lelkes rajongó által készített cover változat jobban tetszik, pont ott tesz kicsit többet hozzá ahol az eredetit laposnak érzem (ritmus szekció).

Használt lemezek osztályozása – avagy a Goldmine értékelő standard

Hogy osztályozzuk a vinyl lemezeket

A lemezek sajnos kényes információ hordozó eszközök, nem megfelelő használat és tárolás esetén a minőségükön különböző mennyiségű csorba jelentkezik. Ahhoz, hogy az eladó és a vevő megértesse egymást ezen hibák nagyságáról, különböző standardokat vezettek be. A világon a legelterjedtebb az úgynevezett Goldmine standard – mi is ezen futunk most gyorsan át.

A lemezeket kétféle alapvető módon lehet osztályozni – szemrevételezéssel (ez az elterjedtebb) és belehallgatással. Utóbbi módszert a legtöbb eladó akkor kínálja fel ha egy értékesebb lemezről pontosabb információt szeretnénk kapni. Ne féljük kérni ha drága lemezről van szó és nem vagyunk biztosak a dolgunkban.

Mint (M betűvel is jelölik)

Teljesen kifogástalan, új értékű hanglemez – leginkább csak a tényleg új és még bontatlan lemezeket ildomos így jelölni. Mivel a MINT jelzés tényleg kifogástalan lemezt jelöl és sok új lemeznél sem mindig áll ez fent (leginkább a borító tekintetében), így érdemes ezt a jelölést nagyon ritkán használni.

Near Mint (NM)

Lemez: Majdnem tökéletes példány, teljesen újszerű lemez. Gyakorlatilag hibátlan, mindenféle látható sérülés nélkül. Többször lejátszott hanglemez is belefér ebbe a kategóriába ha egyébként teljesíti a fenti feltételeket.

Borító: A borítón nem lehet gyűrődés, körkopás, az insert hibátlan, az esetlegesen hozzá adott poszter vagy kiegészítő szintén újszerű állapotban van. Ha egyszerűen kell fogalmazni akkor egy Near Mint (NM) lemez olyan állapotban van mintha most vitted volna haza a boltból csak kibontottad volna.

Very Good Plus (VG+)

Lemez: Nagyon jó állapotú, kevéssé használt borító és hanglemez. Néhány apróbb sérülés (papírkarc) ami semmilyen módon nem befolyásolja a lejátszást még belefér. A VG+ lemez egyébként egy gondos gazda vigyázó kezei közül kikerült hanglemezt takar.

Borító: a borító esetében a sarkok és élek minimális kopása, régebbi árcímke, vagy annak látható nyoma, esetleg a borító kis mértékű fakulása, szinvesztése. Cut-out-os lemezek is ide kerülnek (Cut-out amikor kivágnak egy kis részt a borítóból – régebben így jelölték a diszkont árú lemezeket).

Very Good (VG)

Lemez:  jó állapotú lemez, ahol a VG+ által már felvázolt hibák itt nagyobb számban és nyomatékosabban fordulnak elő. Lejátszáskor hallatszik a használat, az alapzaj megnövekedett, belehallatszanak az apróbb sérülések kisebb nagyobb pattogások, recsegések formájában. Ránézésre karcok, ujjlenyomatok előfordulhatnak a lemezen, de csak olyanok amik a tű végigfutását semmilyen módon nem befolyásolják. Hullámos lemezek is ide tartoznak de szintén csak olyan mértékben, hogy a tű futását nem befolyásolják.

Borító: A borító esetében a sarkok és élek kopása, sérülések, a lemez által okozott körkopás, gyűrődés tartozik ebbe a kategóriába. Erőteljesebb fakulás, kisebb szakadás is ide tartozik.

Good (G), Good Plus (G+)

Lemez: A G-vel jelölt lemez nem rossz lemezt jelent. Azaz gond nélkül feltehető egy lemezjátszóra, végigjátszható, nem ugrik. Hangosabb alapzaj, nagyobb pattanások, ránézésre nagyobb karcok is ide tartoznak.

Borító: Ragasztott, feliratozott, nyomott – törött sarkok, erős körkopás, kisebb szakadás, nagymértékű fakulás, színkopás.

Poor (P), Fair (F)

Lemez: A lemez erősen elhasználódott, nagyon hullámos, vagy olyan karcok találhatók rajta amik a végigfutást akadályozzák (azaz ugrik a tű).

Borító: A borító ázott volt, nagy körkopás, szakadás, firkálás, idegen matricázás látható. A borító gyakorlatilag alig tartja bent a lemezt (Attól, hogy össze celluxozták attól még nem lett VG+)

Generic: Van még egy borító kategória ami a Generic nevet viseli – ez szabad fordításban általános borítót jelöl. Rengeteg disco és maxi lemez kerül ilyen tokban forgalomban – gyakorlatilag ez egy szimpla tok nyomtatás nélkül, vagy a kiadó cég logójára, infojára nyomva (de többféle lemezét is így adja ki). Általában felmatricázással jelölik, hogy milyen lemez került bele. Generic borítót nem kell külön osztályozni, bár lehet – de mivel bármelyik másik Generic borítóba át lehet rakni a lemezt így ez nem módosító tényező.

Jajj….

NAD

 

Nem mondom, hogy szegény NAD a maga szocialista belépő szintjén nem volt jó gyalu – de azért az ilyen szövegektől a hideg is kiráz. Ma már minden ami régebbi és van valami ráírva az Hájend meg audiofil…. brrr

Az, hogy nagymama viszi postára (szegény) gondolom árfelhajtó tényező akart lenni – nem biztos, hogy bejött 😀

 

White Lies – Friends

Október 7.-én érkezik a boltokba a White Lies új albuma ami a Friends címet kapta. A londoni formáció negyedik sorlemeze már előrendelhető és egy számot a Vevo csatornájukon is promóznak. A debütáló “To Lose my Life” című lemezük az angol Album listák éléig kapaszkodott annó 2009-ben, és bár ezt a sikert azóta sem tudták megismételni, azért elég jó lemezeket tettek le az asztalra. A “Take it Out On Me” szám is kellemes bár mintha hallottam volna már. Remélem a nagylemez kissé előrébb mutató lesz. 21,99 EUR az ajánlott eladási ára.

Aphex Twin – Cheetah EP

Juli 8.-án jelent meg Richard D James új kis-nagylemeze a Cheetah EP, amely címadásában a 80-as évek egyik elektronikus hangszergyártójának (Cheetah Marketing) állít emléket. (Köztük az MS800-nak ami két track címében is szerepel). Érdekesség, hogy ugye Aphex Twin nemigen csinál videoklipet, most viszont a Cirklon3 számhoz készült egy amit egy 12 éves rajongó készített. Itt alant meg is tudod nézni. A tracklist meg itten van ni:

No. Title Length
1. “CHEETAHT2 [Ld spectrum]” 5:53
2. “CHEETAHT7b” 6:43
3. “CHEETA1b ms800” 0:27
4. “CHEETA2 ms800” 0:37
5. “CIRKLON3 [Колхозная mix]” 8:13
6. “CIRKLON 1” 7:17


About:Berlin Vol 14

Csak a szokásos. Az About:Berlin dance/trance aktualitásokat tartalmazó következő része, augusztus elején érkezik a boltokba. Az előrendelések már élnek, tehát aki nem akar lemaradni az húzza be a kosarába! Induló ára a szokásos 29,90 EUR

Loreena McKennitt – The Visit (Limitált Repress)

A kép minden elmond. A kanadai énekesnő 1991-es és sokak szerint máig legjobb albuma eleddig borzasztó drágán volt csak beszerezhető a gyűjtők számára vinylen. Ma a megjelenés 25. évfordulójára ismét kiadták vinylen, ezúttal is csak igen limitált példányszámban – mindösszesen 1000db került a forgalomba. Aki kedveli az énekesnő munkásságát az azonnal csapjon le rá amíg még kapható!

13269592_477549212441976_1815757140_n