Music On Vinyl 2013 Update 4

Egy rövid kis leírás erejéig fussuk át gyorsan a MOV közeljövőben megjelenő újdonságait. Aki még nem tudná a MOV egy reissue-kkal (újrakiadás) foglalkozó kis kiadó akik az igényességet tűzték ki zászlajukra. Íme hát a mostani lineup:

Deep Purple – The Battle Rages On – az együttes 1993-ban megjelent albuma (MOV szerint 1992), amelyen az MKII-es felállás játszik (Ian Gillan, Ritchie Blackmore). Nem ez lett a legjobb lemezük, ráadásul később Blackmore ki is lépett a bandából és az asszonnyal  (Candice Night) megalapította a Blackmore’s Night-ot sokunk nagy örömére 🙂 180g, insert és eredeti borító ahogy már megszoktuk.

Sixteen Horsepower – Low Estate – A 16 lóerő második nagylemeze, amely az első vinyl kiadás ebből az albumból, tehát még azt is mondhatjuk, hogy kivételesen újdonsággal van dolgunk. 180g, insert – csak a szokásos.

Bloodhound Gang – One Fierce Beer Coaster – szintén egy második nagylemez kerül terítékre ami a Gang-et egy kicsit mainstream irányba repíti, bár saját véleményem szerint egy meglepően furcsa (és érdekes szövegű :o) albumról van szó. Az egyik pillanatban még letépik a gitárról a húrt a másikban meg már mintha egy elcseszett diszkó számot hallanánk. 🙂 Minden esetre most egy új vinyl lemez képében magához ölelheti az együttest aki szeretné, ráadásul az első 1000 rendelő “gyönyörű” barna lemezt kap, hogy szinkronba kerüljön a dalszöveggel 😀

Sly & The Family Stone – There’s a Riot Going On – A Rolling Stones magazin szerint a minden idők legjobb 500 albumának listáján a 99. helyet foglalja el az amerikai pop-rock-funk (leginkább utóbbi) együttes 1971.-es lemeze. Sly pedig itt is Sylvester csak nem Stallone hanem Stewart :). Szóval az album megjelenésekor instant hit lett és a Billboard lista első helyén nyitott. (de jó, hogy nem éltem még akkor :D). Aki szereti a feketés funk-ot és a woáwoáwoá gitárt akkor mindkettőből eleget (túl sokat) kap az albumon. Nekik kötelező beszerzés!

Ezek után néhány mono kiadvány következik  a sorban;

Johnny Cash – The Fabulous Johnny Cash (Mono) – A grammy halmozó énekes (11 Grammy díj) első Columbia-nál kiadott lemeze miután szakított a Sun Records-al, overall pedig a harmadik sorlemeze. A MOV szerint milyen jó, hogy most 180g formában is megkapjuk de ezt nem egészen értem hiszen 2002-ben a Sony Music síma reissue formában, 2012-ben pedig a Legacy Record adta ki 180g formában. Mindegy, a MOV 180g-ja még száznyócvan grammosabb mint a másik 🙂

Végül pedig a jóféle Jazz muzsika kedvelőinek három Miles Davis lemez; a Miles Ahead (1957) a Porgy & Bess (1958) és a Sketches of Spain (1960) jön ki a MOV jóvoltából. Mindhárom 180g mono verzióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.