Használt lemez – Nepperveszély!

Már régebb óta érlelődik bennem a gondolat, hogy egy pár sort írok erről a hazánkban jelenleg lépten-nyomon tetten érhető jelenségről. Nem titok, hogy a vinyl piac néhány éve reneszánszát éli! Elfeledett üzletek kerülnek ismét középpontba, újabb és újabb kiadok csatlakoznak a vinyl kiadók egyre népesebb táborához. Ezzel nagyot fordult a világ a tíz, vagy akár a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. Vannak azonban emberek a piacon akik ezt szándékosan vagy csak tudatlanságból kihasználják. Gondolom azzal mindenki tisztában van, hogy jó pár évvel ezelőtt 1-1 lemezért igen borsos árat ki kellett pengetnünk, hiszen kis hazánkban gyakorlatilag megszűnt az új vinyl forgalmazás. Ma azonban ez másként van; több jó nevű online és offline bolt is felvette a kínálatába a fekete korongot, némelyek egészen jó árakkal dolgoznak, és a választék is bőséges. Ráadásul amit nem tudnak raktárról kínálni annak majd minden esetben vállalják a beszerzését. A jó áron dolgozó boltok kínálata sem egységes azonban – gondolok itt az árra elsősorban – némely lemezek az egyiknél szerezhetőek be igen jó áron, más lemezek egy másik boltban vannak az előzőhöz képest szinte fél áron. A 2-3 jó áron dolgozó bolt között ezért érdemes folyamatosan szétnézni mert az egyik lemez itt 4200 Ft a másiknál 5500Ft, de egy másik lemez esetében az arány könnyen fordul.

Hogy azonban a címhez is visszakanyarodjak. Aki ismer az tudja, hogy örömmel turkálok használt lemezek között, licitálok, nézelődök lelkesen, hátha horogra akad 1-2 jó lemez. Azonban rendszeresen bele futok nepperekbe. Van akibe többször is, így gondolom, hogy esetében szándékos a megtévesztésre játszás, van akibe csak egyszer – egyszer, esetükben gondolom tudatlanságról lehet szó. Neves Hifi portálokon (ahol elvileg hozzáértők tanyáznak), de vaterán is folyamatosan felbukkannak a túlárazott használt lemezek. És itt most nem a JOGOSAN túlárazott lemezekre gondolok (első nyomás, ritka példány, különleges, limitált kiadás, stb), hanem kutyaközönséges kiadásokra, amelynek a túlárazását vagy szándékos kihasználás vezérli, vagy az eladó önmaga sincs tisztában a jelenlegi magyarországi beszerzési helyzettel és lehetőségekkel. Mivel néhány emberrel többször is “összefutok” így gondolom megy nekik a biznisz azaz a bolti ár felett jócskán adnak el lemezeket. Tehát valakik ezt megveszik, mégpedig olyan emberek akik tudatlanok és még a google használatára sem képesek. (Vagy lusták, stb).

Pontosítsunk; azaz végre ennyi rizsa után jöjjenek a tények. Neves hifi portálok apróhirdetéseiben több helyen is felbukkannak használt lemezek – egy-egy érdekes példányra én magam is rá szoktam kérdezni, de általában olyan válaszok jönnek amitől lefordulok a székről. Nem ritka, hogy 6-10.000 forintot szeretnének elkérni egy olyan lemezért ami sok esetben bontott (még ha azt is állítja a hirdető, hogy soha nem volt lejátszva), mindenképpen használtnak minősül – és most jön a kapaszkodó! – a boltban, Magyarországon, raktárról fele ennyiért megvásárolható! MINDEN esetben érdemes tehát szétnézni a magyar piacon beszerzés ügyileg. Ma Magyarországon RITKÁN kerül egy lemez újonnan, bontatlan origi állapotban 7-8e forintnál többe! Ezek is inkább ritka, limitált kiadások, vagy Magyarországon érdeklődést alig kiváltó előadók lemezei. Az átlagos mainstream lemezek 4-6e forintba kerülnek ezekben a boltokban. Tehát ha valamilyen hirdetésben azt látjuk, hogy originál bontatlan “ritka” Metallica lemez eladó – akkor vegyük a fáradtságot és nézzünk szét a magyar piacon, hogy boltban mennyiért árazzák ezt a terméket. Így elkerülhetjük azokat a kellemetlen eseteket amikor később jövünk rá, hogy az általunk 9e forintért megvásárolt “ritkaság”, itthon raktárról beszerezhető 5900 Ft-ért.

Két tuti tippet mondanék nektek, ezeket a boltokat érdemes folyamatosan nézegetni, hol az egyik hol a másik olcsóbb kiadástól függően de mindkettő nagyon jó áron dolgozik és a kiszolgálás is első rangú!

http://melodycenter.hu/

http://www.facethemusic.hu/